2011. január 4., kedd

33 / 33.   Tónió Rajziskola élőben

 

 

 

 

rajziskola  
A fentebb felsorakoztatott képek többsége az élő rajziskola szemléltető anyagát képezte 2008-ban.
Az oktatás két szemeszteren át tartott, a végén - "plain air",vagyis a szabadban - jelleggel.

A tananyag a kockológiától kezdődően a kroki, majd alakrajzon át az akt-és portrérajzolásig terjedő ívet írt le.

Pedagógiai módszerem lényege, hogy az első negyedórában saját magam vázolom fel a témát, röviden ismertetem az aznapi tananyagot, mettől meddig fogunk eljutni. Csak így tudom a csukló- és vállmozgásokat, a legcélravezetőbb gesztusokat megmutatni.

Ezután mindenki saját tudása és meglátása szerint dolgozik.
Három órán keresztül folyamatosan korrigálok, a lényeget a lap szélén kis magyarázórajzokon igyekszem megértetni.
Kezdőknél, ha kell a rajz egyik felét megrajzolom, a tanulási folyamat rövidebbé tételével próbálom az önfejlődést előcsalni.

 
Törekvésem nem saját felfogásom terjesztésére, annál inkább a tanítvány saját sikerélményéből táplálkozó önfejlesztésére irányul. Ennek érdekében negatív véleménnyel nem élek, csak a jó eredményeket értékelem.

Ezzel a módszerrel sikerült komoly fejlődést elérni, a kosfej rajznál egy 10 éves tanítványom ért el látványos eredményt, az alsó fotón Dr. Nemes Tamás mutatja be hogyan értelmezte feladatot   (a csak három tónussal való építkezést).

 
 
 
 
Utószó

A fentebb felvázolt tudásanyag nagyrésze saját tapasztalat és önfejlődés eredménye, magát a rajzolást magamtól tanultam meg.
Később sokat jelentett a rajzszakkörökben és művészeti iskolákban való gyakorlat és több művésztől ellesett ismeretet építettem be az anyagaim közé.
Mestereim így nem voltak viszont az általam megszerzett tudást szívesen megosztom bárkivel.
Élőben történő oktatást egyenlőre nem vállalok,az eredményes működtetéshez nagyobb ismertség kell.




 
  

  A Tónió Rajziskolát  apámnak  ajánlom.
 
 
Apu index
   1940-ben nyert felvételt a  Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára.
   Mesterei   Aba-Novák Vilmos és  Szőnyi István voltak.
Egy szobra megmaradt a nagymamáról.
 
Apu farag
    A háború után alig  folytatott művészeti tevékenységet,
idős korára fafaragó népművész lett.
 
 
 
 
 
 

 
Tótmaci rajz
    A rajziskola anyagának összeállításakor nagy segítségemre voltak Mariann tanulmányrajzai.Több művészeti iskolai felvételi előkészítőt végigcsináltunk.
   A fenti összeállítás érzékelteti hogy honnan hova lehet eljutni 2 év alatt.




Tótmaci grafika
Tóth Mariann  mini portfóliója  (bemutatóalbuma).
 
Grafikusként és webtervezőként dolgozik.

Portré fotóról:
 
 
 
 
 
 
 
  2004 óta vagyok a Rotary mozgalomban tiszteletbeli és tevőleges tag.  Ez egy civil  jótékonysági világszervezet.
   Bevételei főként a Rotary Bál -ból vannak, hazai és határontúli rászoruló intézményeket támogat.
   Bővebben a Dunakeszi Rotary Klub honlapján: 
 
 
 
 
 
 
 
 
AZ ÖSSZES OLDAL A RAJZISKOLA BLOGBAN         ALL PAGES IN BLOG
0.tusrajz102222222
33 / 1.
BEVEZETÉS,
TUSRAJZOK,
AQUARELL
0a.rajztechnika112222222
33 / 2.
RAJZ-
TECHNIKA
1.csendlet92222222
33/3
CSENDÉLET
2.aforma92222222
33 / 4.
FORMA-
KÉPZÉS

3.folttmeg72222222
33 / 5.
FOLT,
TÖMEG
4.drapria62222222
33 / 6.
DRAPÉRIA
4a.httpnathanfowkes.blogspot.com-262
33 / 7.
SZÉNRAJZ
4b.perspektva72222222
33 / 8.
PERSPEK-
TÍVA
5.figura2222222
33 / 9.
VÁZLATRAJZ

6.ni-akt62222222
33 / 10.
A NŐI AKT
7.frfi-akt112222222
33 / 11.
A FÉRFIAKT

9.NARC62222222
33 /12.
AZ ÖNARCKÉP
10.portr52222222
33 / 13.
A PORTRÉ
10a.koponya52222222
33 / 14.
A KOPONYA
10b.arc-arnyai2222222
33 / 15.
ARC ÉS KOPONYA
12.szem22222222
33 / 16.
A SZEM
13.krokik112222222
33 / 17.
A KROKI
13a.karikatra-lben12222222
33 / 18. KARIKATÚRA ÉLŐBEN
13b.zensz-2112222222
33 /19. KARIKATÚRA FOLYAMATÁ-BAN
15.Fbrisanyi2222222
33 / 20.
FÁBRI SÁNDOR RAJZA
16.szobor2222222
33 / 21. MINTÁZÁS
17.Kdr2222222
33 / 22.
KÁDÁR JÁNOS SZOBRA
18.ubi12222222
33 / 23.
AZ "UBORKA"

18a.Mr-Bean22222222
33 / 24.
MR.BEAN
RAJZA
18b.digitlis22222222
33 / 25.
DIGITÁLIS FESTÉS
19.grafika12222222
33 /26.
GRAFIKA
19a.mszaki12222222
33 / 27.
ÁBRÁZOLÁSI MÓDOK
20.darzs2222222
33 /28 TERMÉSZETI FORMA TANULMÁNY
20a.szntan2222222
33 / 29.
SZÍNTAN
21.design-22222222
33 / 30.
TÁRGY
TERVEZÉS
22a.teskszlet2222222
33 / 31.
TEÁSKÉSZLET TERVEZÉS

23.olajfestmny-22222222
33 / 32.
OLAJ-
FESTMÉNY
rajziskola2222222
33 / 33.
TÓNIÓ ÉLŐ RAJZISKOLA

 
 
TÓNIÓ ÖSSZES WEBOLDALA         TONIO’S ALL WEBSITE
Velencei-ketts-fotrl152222222
PORTRÉ,
KARIKATÚRA FOTÓRÓL
AFTER PHOTO
karikatra-barna-egyes-netre-cmlap242[1]
KARIKATÚRA RENDEZVÉNYEN CARICATURE LIVE
FC-BARCELONA-2011-msolat142272222
FC-BAYERN-MNCHEN--2011--netre1522722[1]
TONIO POSTER FOOTBALL- TEAMS, STARS
Madonna122222222
TÓNIÓ összes KARIKATÚRA TONIO all CARICATURES
18a.Mr-Bean242222222
TÓNIÓ RAJZISKOLA TONIO free ART SCHOOL
Toonpool-avatar132222222
TOONPOOL CARICATURE AGENCY BERLIN
Facebook-avatar172222222
FACEBOOK TONIO'S SITE
 
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések: